Kicsit megfoghatatlan hangulatú album ez, de a lehető legjobb értelemben. Annak ellenére (vagy pont azért..) hallgattam meg háromszor is, hogy elsőre nem volt áttörés. Faris Badwan, a The Horrors frontembere és a kanadai multi-instrumentalista / operaénekesnő Rachel Zeffia duójának érett termése a Cat's Eyes. Varázslatos módon ez a lemez nem idézi, hanem kicsit újrateremti a '60-as évek zenéit, leginkább - számomra legalábbis - Serge Gainsbourg és Nancy Sinatra sötétebb árnyékot vető dalainak világából. Kopírozás nincsen, csak jó dalok tele melankóliával, valami más utáni vágyakozással. Igazán kellemes meglepetés ez a lemez Badwan-től, aki a Zeffia személyében ideális alkotótársra lelt ehhez a lemezhez. A Horrors remek második albuma után kellett valami ehhez hasonló nagy dobás. Innentől érdekes igazán, hogy vajon mivel rukkol elő legközelebb.
What a pleasant surprise/ Faris Badwan of The Horros teams up with Canadian opera singer and multi instrumentalist Rachel Zeffia and the two of them happen to make this outstanding album. This album kind of recreates some of the '60s and does this in a Serge Gainsbourg and Nancy Sinatra-way and in a darker tone, to some extent. No copy-paste here, 'just' great songs packed with melancholy and longing for something you will probably never get. We've all been waiting for something big from Badwan after awesome 2nd full-length album of The Horrors and with Cat's Eyes he managed to please us. Now I'm wondering what's coming next...
Emlékszik valaki a Gallon Drunk-ra? Lehet őket elfelejteni? Nekem mindenesetre az új Crystal Stilts album nyitó trackjének felcsendülésekor a tomboló sikert elkerülő, mégis 23 éve létező londoni csapat jutott eszembe. Meg ezek jutottak még eszembe: Beach Boys szteroidokkal, Galaxie 500 több torzítóval és felgyorsítva, Joy Division jókedvűen, Interpol szomorkodó hangulat nélkül, '60-as évek leporolva. Biztos az én hibám, de én nem azért szeretem a brooklyniakat, mert új és izgalmas zenét csinálnak, ilyesmiről szerintem a Crystal Stilts esetében nem beszélhetünk. Nem, nem. Én azért szeretem őket, mert jó hallgatni ezt a sokféle forrásból táplálkozó garage/surf/noise/swamp pop bandát. Pont.
Gallon Drunk. Does this name ring any bell? Is it possible to forget this band? Anyway, right upon hearing the first tunes of 'In love With Oblivion', the fresh full-lenght release by Crystal Stilts, it was Gallon Drunk that came to my mind. What also came to mind: Beach Boys on steroids, Galaxie 500 with more feedback and faster tempo, cheerful Joy Division, Interpol minus depression, sweet '60s dusted. It's probably my vice but I can't love the Crystal Stilts for their novel sound or ideas because I don't hear any in what they do. I simply love them for their garage/surf/noise/swamp pop is pretty darn good. Period.
De a Blogger felülete sokkal jobban tetszik, ezért - bár a régi helyet sem hagyom el végleg - itt folytatom. Velősebben, másképpen, többféle zenei aspektusból.
