Most a fülemben / In my player now

EMA: Past Life Martyred Saints (2011)

A borítót látva rögtön előítéleteim lettek: itt egy énekesnő aki a saját monogramját hordja a nyaka körül, jobbkezének feltartott mutató- és középső ujjából árad a fény...mi lesz ebből? A most 22 éves Erika M. Anderson bemutatkozó albumának zenei anyaga azonban eloszlatja a sötét felhőket. A saját magát digitális média-művésznek és gitárpusztítónak aposztrofáló fiatal hölgy hangja és dalai valamiféle (túl) korán szerzett érettségről árulkodnak. Ki tudja, talán az egyetlen,  2007-ben megjelent 'Red State' c. ominózus lemezével kétes hírnevet szerző majd 2010-ben megszűnő Gowns tagjaként kapott egy életre meghatározó impulzusokat...  Akárhogy és akármiért is, a Past Life Martyred Saints mocskos-folkos-lofis-pszichedelikus-nojzos zenéje és EMA sokszínű, a kislányos dalolástól a rekedt, szétcseszett torkú punk énekesnőn át a suttogásig megszólaló hangja így együtt gondoskodnak arról, hogy minimum ígéretesnek nevezzük a művésznőt.

Lelőhely / Find it here

Looking the artwork of 'Past Life Martyred Saints' gave me doubts and worries; young girl with her own initials around her neck, her right hand pointing upwards a-la Jesus Christ projecting light...what could this be anyway? Well, the music on 22-year old Erika M. Anderson's debut chases all the shadows of doubt away. EMA describes herself as a digital media artist and guitar destroyer. She certainly has a taste for raw guitar sounds (and happens to like good ol' vintage Fender Mustangs, Jazzmasters, etc...).  But what really strikes me is her far-too-mature sounding voice. I mean she sounds way out of her age. She sounds experienced, in life, that is. Maybe it's her time with the now defunct Gowns that brings all this out of her, I don't know. 
I also like how EMA plays around with her voice which wanders from girlish singing to the punk-rock singer with a worn-out throat while it has a lot of other different colors and tones in between to offer. Impressive, really. This and her dirty-psychedelic-noise-experimental-folk combo make her debut a lot more that promising. 

EMA itt épp nem pusztítja el a gitárját.../ EMA, this time not destroying her guitar...

Most a fülemben / In my player now

Crystal Stilts: In Love With Oblivion (2011)

Emlékszik valaki a Gallon Drunk-ra? Lehet őket elfelejteni? Nekem mindenesetre az új Crystal Stilts album nyitó trackjének felcsendülésekor a tomboló sikert elkerülő, mégis 23 éve létező londoni csapat jutott eszembe. Meg ezek jutottak még eszembe: Beach Boys szteroidokkal, Galaxie 500 több torzítóval és felgyorsítva, Joy Division jókedvűen, Interpol szomorkodó hangulat nélkül, '60-as évek leporolva. Biztos az én hibám, de én nem azért szeretem a brooklyniakat, mert új és izgalmas zenét csinálnak, ilyesmiről szerintem a Crystal Stilts esetében nem beszélhetünk. Nem, nem. Én azért szeretem őket, mert jó hallgatni ezt a sokféle forrásból táplálkozó garage/surf/noise/swamp pop bandát. Pont.

Gallon Drunk. Does this name ring any bell? Is it possible to forget this band? Anyway, right upon hearing the first tunes of 'In love With Oblivion', the fresh full-lenght release by Crystal Stilts, it was Gallon Drunk that came to my mind. What also came to mind: Beach Boys on steroids, Galaxie 500 with more feedback and faster tempo, cheerful Joy Division, Interpol minus depression, sweet '60s dusted. It's probably my vice but I can't love the Crystal Stilts for their novel sound or ideas because I don't hear any in what they do. I simply love them for their garage/surf/noise/swamp pop is pretty darn good. Period. 


Lelőhely / Find it here

Most a fülemben / In my player now

Connan Mockasin: Forever Dolphin Love (2011)

Az új zélandi Connan Hosford egykori zenekara, a Connan and the Mockasins nevéből kreálta saját magának a Connan Mockasin monikert és tavaly már ebben az inkarnációban adta ki 'Please turn me into the snat' című albumát (mely az összes Connan művel együtt már a negyedik nagylemez) és teljesen megérdemelten lett a független zenei kritikusok kedvence. A 'Forever Dolphin Love' tartalmazza a Please turn me... teljes anyagát + 7 koncertfelvételt, tehát vadiúj számokkal egyelőre nem rukkol elő a fura, de megkapó pszichedelikus/experimentális/lo-fi popot készítő, eléggé lányos hangon énekelgető - egyébként képzett jazz zenész - fiatalember. Nem az a tétlen típus egyébként, dolgozott együtt többek között Norman Cook-kal is a BPA album egyik trackjén. Ha létezik minden ízében szerethető, bájos, kicsit nem evilági pszichedélia, akkor ez az. Lehet hátradőlni és képzeletben a delfinek hátán utazni. Ezt elvileg úgyis mindannyiunknak ki kell próbálnia mielőtt meghalunk, úgyhogy hajrá! 

Lelőhely / Find it here

Connan Mockasin, alias Connan Hosford comes from New Zealand where he used to front his band named Connan And The Mockasins. In 2006 the band relocated to London and at some point they transformed into Connan Mockasin, which is now more like Hosford's solo project with a great band behind him. Hosford himself is a well trained jazz guitarist so no one in this story is in lack of musical skills. 'Forever Dolphin Love' is practically the enhanced reissue of last year's brilliant 'Please Turn Me Into The Snat' + 7 bonus live tracks.  Hosford creates his music in his own world, yet at some points it sounds as if this world was on another planet. Maybe it's Hosford's girlish vocals, maybe it's the atmosphere he brings on with his tunes, I don't know, but sometimes his music, in a very good way, is way out of this world. And I like this a lot. Connan Mockasin's psychedelic / experimental / lo-fi pop tracks are probably some of the weirdest and definitely the cutest of the genre, while they never stop being accessible and loveable. So it's time to sit back and imagine you're riding on a dolphin's back. Anyway, this is one of the things we all should try before we die, so let's do it !  

Most a fülemben / In my player now

Peaking Lights: 936 (2011)

Lo-fi, reggae, dub, experimentális, downtempo, pszcihedelikus. Mindezt egy kaliforniai duó követi el. Ha élnék vele, most fű után nyúlnék. Az énekesnő hangja mintha a '60-as évekből maradt volna itt.  Sőt, a fotóját nézve ő maga is (Indra Dunis) a '60-as évekből származó klónnak látszik. Sőt, a fickó (Aaron Coyes) is. Ki tudja, tán időutazók. Felemás sztereó keverés, szándékolt lo-fi hangzás, lomha ütemek. Ettől nem sokkal több, de azért nem megy a kukába.

Lo-fi / electro stuff with plenty of '60s influence. Dub, reggae, psychedelic. Look at the photo: these guys from California are either time travelers or have used some serious anti-aging formula. Or they just love the '60s a little too much. :) Anway, not bat at all.

Lelőhely / try to find it here