A kanadai, egészen pontosan Calgary-i kvartett debütáló albuma szólt ma füleimben miközben munkába zötyögtem a hetesen. A kísérletezőbb dreampop és az ambient házatáján hallhatóan otthonosan mozgó Braids inkább az ambientes oldalon tölt több időt. A 'Native Speaker' dalai a hangjából sokat, időnként szerintem túl sokat is kihozni képes Raphaelle Standell-Preston vokáljait ágyazzák be kellemes, sokrétegű, úszkálós elektro-akusztikus textúrákba. Az első 3 track még a dreampophoz áll közelebb, aztán dominálni kezd az ambient. Remek zenei ötletek jellemzik ezt a lemezt, némelyik dal azonban kicsit hosszúra sikeredett, de lehet, hogy nem is hosszúak, csak talán sok bennük az üresjárat, illetve hiányzik belőlük az a megfogható konkrét vonal, ami ennyi ideig (7-8 perc) életben tartaná őket. Raphaelle - főleg az album második felében - igencsak kiereszti a hangját, előadásmódja olykor kifejezetten emlékeztet Nika Roza Danilováéra (alias Zola Jesus), ami lehetne jó hír is, de a Braids zenéjéhez szerintem túl sok. Ígéretes, de még bőven útkereső album ez. Ha nem nyúlnak mellé a srácok, egészen messzire jutnak majd.
Riding to work this morning I had 'Native Speaker', the debut album by Calgary-based quartet the Braids playing in my ears. The, to some extent, experimental dreampop tracks spend more time in the ambient realm than in the beat-centered electronic world but the outcome is definitely promising. The tracks feature heavily layered textures built around Raphaelle Standell-Preston's powerful yet aetheric vocals. Raphaelle's voice is truly great and she handles it pretty well, tough sometimes she tends to be a little too much for this music. At some point point her performance reminded me of Nika Roza Danilova (a.k.a. Zola Jesus) and this could be a compliment, but it does not really fit in the music on 'Native Speaker'. As far as I can hear, the Braids have yet to find their own signature sound and need a little more time to hone their songwriting, but like I said, they are definitely worth the attention. They can be awesome one or two albums later.
Ismét francia import, a termék ezúttal is minőségi. A College a harmincas éveinek elején járó, Nantes-ból induló de már jóideje Párizsban alkotó David Greiller projektje. A frissen megjelent 'Northern Council' jó példa arra, hogy kizárólag szintetikus szekvenciákkal is lehet nagyon szerethető zenéket készíteni anélkül, hogy a hallgató füle elfáradna, vagy esetleg unalmában elaludna. Puritán, tiszta elektronika. Trés bien!
French import and premium product, again. College is the moniker of the thirty-something old David Grellier. Born in Nantes, the young Parisian has been creating some pretty good tunes for well over a decade now. 'Northern Councile', his fresh full-length album is a great example of how pure synthetic sequences can be presented in a highly loveable way. This music won't be hard on one's ears, neither it will make you fall asleep. Merci David, trés bien !
Álmodozó, melankólikus, úszkálós, reverbes, lassú tempójú elektro-dreampop, mely kicsit kacérkodik az loop/sample alapú experimentális zsánerekkel is. Olykor Brendan Perry jut eszembe, de ez azért nem Dead Can Dance, de a Ra Calium-ot jegyző Anthony Engelhardt nem is akar az lenni. Nem különösebben felkavaró, mégis kellemes hallgatnivaló. Borongós napokhoz passzol.
Dreamy, melancholic electro-dreampop with loads of reverb. One can spot traces of loop/sample-based experimentalism on Ra Calium's (a.k.a. Anthony Engelhardt 2010 EP At points Brendan Perry comes to mind, but this is not Dead Can Dance and it doesn't want to be. Maybe it's Engelhardts vocals.. Anyway, not an overly exciting album, still good enough for overcast days like today.
